E-mail: info@fogomakezed.hu

Hírek

Reszketeg bénulás

Együttélés a Parkinson-betegséggel
– RIPORT-

Készítette Simon Helga Dóra újságíró
2009.

Azt hihetnénk, hogy a ma embere, aki a Vészhelyzeten vagy a Dr. House-on szocializálódik, ismeri a Parkinson-kór tüneteit, és nem téveszti össze a buszra épp felszállni készülő, remegő kezű idős bácsit egy alkoholistával vagy a fiatal, egyensúlyzavaros lányt egy drogossal. Szánalomból vagy irtózásból, de általában elfordítjuk a tekintetünket. Pedig kívánatos, hogy tudjunk valamit erről a betegségről, mert bármily hihetetlen, velünk vagy rokonunkkal, barátunkkal is megtörténhet a baj. Ha nem ez, akkor valami más. A betegség nem válogat, lappangva, alattomosan változtatja meg hétköznapjaidat

Olvassa tovább »

ÉBRESZTŐ!

„Gainesville, Florida,-1990. november

Amikor felriadtam, az üzenet ott volt a bal kezemben. Megremegtem tőle. Nem volt az sem fax, sem távirat, sem a szokásos, rossz híreket közlő levél. Voltaképp semmi nem volt a kezemben. A remegés volt az üzenet.”

(Michael J. Fox: Szerencsés ember, Geopen Könyvkiadó, Bp., 2003, 11.old)

Így kezdődik Michael J. Fox 2003-ban megjelent Szerencsés ember című könyve. A színész 1998 szeptemberében az egész világot megdöbbentette, mikor bejelentette, hogy Parkinson-kórja van. Ekkor már hét éve küszködött betegségével. Fox azonban elfogadta a diagnózist. Könyvében ugyanolyan szenvedéllyel, humorral és energiával számol be életéről, pályafutásáról, a Parkinson-kór leküzdésének és gyógymódjának kutatásáról, mint amilyennel tizennyolc éven át tucatnyi szerepét alakította. Hogy Réz Andrást idézzem – aki a fordítást lektorálta és az eloszót írta: „Ebben a könyvben […] megpróbálja – elsősorban talán önmaga számára – tisztázni, ki ő, mit tett eddig, és mi történik vele. Birkózik gondolataival, az érzéseivel, hiszen ez most nem „a sztár felszolgálja csillagporos emlékeit szaftos pletykákkal körítve” típusú önéletrajz. Michael J. Fox könyve sokkal inkább arról szól, miként próbálja emlékeiből, töredékeiből, annak idején végig nem gondolt benyomásaiból újraépíteni életét, hogyan próbál azonos lenni önmagával. […] Boldog fickó lesz-e a szerencsés fickóból? Nos, erről szól ez a könyv.”

Olvassa tovább »

Látogatás a Hetzdorfi Rehabilitációs Klinikán

Küldöttségünk ( Kontra Andrea, Szentes Béla és Dr. Fazekas András) 2008. augusztus 28-31 között tett látogatást Hetzdorfban Dr. Peter Themann, a Klinika neurológus főorvosának meghívására. A klinika Tharandter Waldban festői környezetben van, Freiberg szomszédságában és 240 ágyon komplex kezelési lehetőséget nyújt neurológiai és mozgásszervi betegségekben szenvedők részére. Most kapta meg a Szász Tartomány kiemelt Parkinson-betegeket ellátó intézmény kitüntető címet.

Módunk volt találkozni az intézmény vonzáskörébe tartozó több mint 300 Parkinson- beteggel, ismertető előadásokat hallottunk a betegség kezelésével kapcsolatosan. Különösen hasznosak voltak a fizioterápia- beszédterápia, szociális ellátással kapcsolatos előadások, a klinika látogatása során a kezelések gyakorlarban történő megismerése. Megismertük a német Parkinson- betegszervezetek célkitűzéseit, ugyanakkor beszámoltunk a „DELTA” Magyar Parkinson Egyesület 10 éves eredményeiről is.
A látogatásnak elsődlegesen a kapcsolatfelvétel volt a célja, ki szeretnénk dolgozni a német és magyar betegszervezetek közötti gyakorlati együttműködés szempontjait. Themann főorvos októberben jön Magyarországra és látogatást tesz a Jahn Ferenc utcai Rehabilitációs Klinikán is. Találkozásunk Hetzdorfban nagyon kedves és baráti esemény volt, a szakmai ismeretek mellett igazi vendégszeretetben is részünk volt .

A további együttműködés reményében köszönjük a meghívást.

Dr. Fazekas András
Az Egyesület orvostanácsadója

10 éves a Delta Parkinson Egyesület!

Tekintse meg rövid képes beszámolónkat az egyesület eddigi működéséről.

Virágültetéssel emlékeznek az Egyesület tagjai a jubileumról

2008. április 9-én ünnepli a Delta Parkinson Egyesület fennállásának 10. évfordulóját. Az egyesület tagjai, az őket támogató orvosok és ápolók egy-egy szál virág elültetésével kívánnak megemlékezni e jeles jubileumról. A mára 150 tagot számláló közösség az elmúlt évek során rendkívül fontos és példaértékű munkát végzett. Összefogta és ösztönözte a parkinsonos betegeket, szinte családi gondoskodással látta és látja el őket máig is.

Olvassa tovább »

Papp László csatái

Bajnok, aki sohasem szállt ki a ringből

2008. március 25-én Papp László 82 éves lenne. Nevét említve generációk emlékeznek a háromszoros olimpiai, kétszeres Európa és hétszeres magyar bajnokra, a nemzet egyik legnagyobb sportolójára. Páratlan tehetsége, kitartása és embersége emelte a hazai sportóriások közé. Fia, a Magyar Ökölvívó Szövetség titkára, ebben az évben csatlakozik a „Fogom a kezed”- Összefogás a Parkinson betegekért elnevezésű programsorozathoz, hogy megossza tapasztalatait, és segítse mindazokat, akik ugyanabban a betegségben érintettek, mint az édesapja.

Olvassa tovább »

Pályázat eredménye

Tekintse meg a pályázóinkról készült filmet!

A Delta Parkinson egyesület által Parkinson-kórban szenvedő betegek számára kiírt“Fogom a kezed” című pályázat nyerteseit Susanna Lindwall, az EPDA elnökhelyettese hirdette ki szeptember 17-én Budapesten a Hotel Aquincumban. A résztvevők sokasága és a pályamunkák változatossága a bírálóbizottságot is meglepte. A pályázat fődíját, az Európai Parkinson Szövetség konferenciáján való részvételt Tóth József nyerte, aki 69 km-es kerékpártúrával pályázott. A különdíjat Szentes Béla kapta, aki saját himnikus zeneművével indult, melyhez a szöveget is maga írta.

Olvassa tovább »

A pályázat nyerteseinek élménybeszámolója

EPDA Konferencia 2007. október 6-7.

Lago Maggiore Italy, Stresa
Élménybeszámoló

Olvassa tovább »