ISTVÁN TÖRTÉNETE
István
A betegségem története messziről indul. Három csigolyám el van kopva, emiatt négy évig jártam kezelésre. Előfordult olyan, hogy a lépcsőn lefelé haladva fenékre ültem. Jelenleg is csak kapaszkodva járok. Egyszer előfordult, hogy a kertben a vizestömlőt összecsavaroztam, és ahogy ültem, úgy maradtam. Erről még mindig úgy gondoltam, hogy valószínűleg a gerincem az oka, mert az fájt.
Tavaly január 31-én a tüdőszűrésről hazajövet levettem a nagykabátom és a cipőm, majd helyre tettem őket. Ekkor éreztem, hogy forog a ház velem. Gyorsan leültem a fotelbe, de akkor már belenéztem a sötét lyukba, elment a kép. A fiam észrevette, szólt hozzám, de én nem válaszoltam. Aztán jött a nővérem, és telefonáltak a háziorvosnak. Az orvos rögtön házhoz jött, negyed órán belül kórházba vittek. Ott kezdtem el igazából remegni, azt mondták, Parkinson beteg vagyok. Végülis áprilisban mentünk el a főorvos asszonyhoz, ő megállapította, hogy egyértelmű a helyzet, és akkor kaptam egy időpontot májusra, akkor feküdtem be, körülbelül egy hétig kivizsgáltak minden szempontból. Beállítottak egy gyógyszerre, amit azóta is szedek, kiegészítve a kezelést a tornával.
Utána, mikor itthon voltam, akkor egy délután azt vettem észre, hogy emberek jönnek hozzánk, és nem mennek el. Van egy padlásfeljáró helyiség , oda mentek, és ott tűntek el. Én kerestem, de nem találtam senkit. Kihívtam a rendőrséget is, ok sem találtak senkit. Azonnal bementünk a kórházba, az orvos tanácsokat adott, de mondta, hogy jöjjek be hétfőn, mert a főorvos asszonynak feltétlenül látnia kell.
Azóta így élek, nagyon gyenge vagyok, de ezt a gyengeséget már régebbről tudom be. Előfordult, hogy egyik nap betonoztunk, másnap hozattam cementet, és nem bírtam megemelni, pedig előtte héten még könnyedén öntöttem ki a zsákból. A remegés is többször előfordult, de az kismértékű volt.
Amikor bevittek a kórházba az ájulás után, akkor először infarktusra gondoltak az orvosok, de az nem stimmelt, és akkor ritmuszavart állapítottak meg. Akkor, februárban mentem el a szív- és érsebészetre. Ott megkaptam a pacemakert. Emellé van még egy kis trombózis. Közben megállapították, hogy depressziós is vagyok. Ezekkel a betegségekkel küszködöm. Rendszeresen járok kontrollra és tornára. A tájékoztatásom is így történik, onnan tudom, hogy mire kell figyelnem. A legelső alkalommal kaptam információkat a főorvos asszonytól, és még több tájékoztatást a betegektől.
A csapattal, akik az alapítványnál vannak, voltam 10 napra Velencén, ott is sok dolgot megtudtam. Beszélgettünk többen, jelenleg is tartom velük a kapcsolatot. Említették, hogy eljön majd az idő, hogy a gyógyszer majd nem úgy fog hatni, ahogyan kell, és erre oda kell figyelni, de inkább a betegekkel beszélgettünk arról, hogy ez elő fog fordulni, ahogy haladunk. A délután négyórási gyógyszert alig várom már, hogy bevegyem, pedig elméletileg a délutáni időszak az , amikor én ebéd után sziesztázok. Az eddigi tevékenységeim közül egyedül a fahasítást hagytam abba, fűrészelni még fűrészelek.
Volt egy éjszakám, amikor átfutottam gondolatban ezt helyzetet, a várható dolgokat. Volt bennem lelki törés, de eléggé makacs vagyok, és arra gondoltam, hogy nekem oda kell figyelni, meg kell várnom még az unokám. De azóta én nem foglalkozom ezzel. Az életcélom az volt, hogy becsülettel felneveljem a gyerekem, ez sikerült is , és büszke vagyok a fiamra. Attól lennék a legboldogabb, ha meglátnám az unkámat, főleg, ha fiú lesz